Balatonfüredi Yacht Club

Szóló2021 – mi ma kezdjük a szezont – Fa Nándor audió – az első Balaton-kerülőnk egy páros verseny lesz, ami alapos felkészülési teszt egyúttal hajónak, hajósnak kormányosoknak a szeptemberi Balatonkerülő Szóló Nagydíjra. Fotók is itt láthatók a pénteki felkészülésről.

Az első Balaton-kerülő vitorlázóversenyünk egy páros futam lesz – amely valójában a szeptemberi “nagy szóló” megmérettetésére készülő balatoni kormányosok és hajóik idei felkészítő futama egyben, a mezőnyben a versenykiírás szerinti 8 méter nyitott és 10 méter nyitott hajók rajtolnak szigorú biztonsági kritériumok szerint. (benevezett versenyzők táblája : https://szolovitorlazas.hu/ketszemelyes-balatonkerulo-versenyzok-2021/ Fa Nándor versenyigazgatóval, a 2001-ben általa alapított

2021-05-28

MOL NAGYDÍJ 2017 KIHAJÓZÁS – RAJT – TIHANYI CSŐ – óriási a tempó! BYC – Balatonfüred Október 07.

MOL NAGYDÍJ 2017 RAJT – BALATONKERÜLŐ SZÓLÓ VITORLÁSVERSENY információk a Balatonfüredtől Keszthelyig tartó szakaszon  – blog – időrendben 

2017-10-07