Gratulálunk a balatonkerülő vitorlázóknak, minden hajó sikerrel teljesített!
8m nyitott kategória győztes: Lillik Ákos, hajó neve: Nelson FlottaLízing
10 m nyitott kategória győztes: Lábady Balázs, hajó neve: Lábad X
Két kategóriában, 21 versenyhajó rajtolt szombat délelőtt 10.00-kor a csopaki Kereked Vitorlásklub előtti víztisztásról. A Fa Nándor alapította ún. hazai mini-Vendée Globe-on a kezdeti években főként a nagy eredményekkel, versenyzői múlttal rendelkező vitorlázók tudtak sikereket elérni. 2001 óta egyre több ifjú vitorlázó kóstol bele az időnként 10-20-30 órahosszat tartó, non-stop vitorlázást igénylő balatonkerülő viadalba. A hazai mezőnyben azóta több mint száz versenyző próbálta ki magát.
Az első versenyszériákban még a vegyes balatoni hajóparkból, főként a 8m OD-ből jöttek a nevezések és az eredmények, olyan nevekkel születtek 4-5-szörös győzelmek, mint Fináczy György egykori olimpikon Finn-dingi vitorlázó, vagy Litkey Farkas, akit főként a sokszoros Kék Szalag győzelmeiről ismernek. Egyszer csak elfogyott Fa Nándor türelme, amikor azt látta, hogy kisebb tunningolással, esetleg egy “seprűnyél-hosszabított” orrsudárral állnak a versenyzők rajthoz, ráadásul a győzelem így is édes …, nekifogott, megrajzolta, megtervezte, a balatoni 8m nyitott hajónak szánt prototípust, a tervezésbe meghívta, az azóta már több sikeres, modern versenyhajót is produkáló Déry Attilát is – és elkezdődött valami, a mi már hazai fejlesztésnek minősül. 2006-ban a Fahajó 8mPro nevű karbongéppel a versenyalapító, versenyigazgató, Fa Nándor is besorakozott a rajtvonalra saját tervezésű innovatív versenyhajójával, amivel később évekig több győzelmet is aratott mind a Balaton-kerülőkön, mind a Keszthely-Kenese szólón, az ún “Hosszában a Balatonon” szólóviadalon. Ezeken a versenyeken állandó társigazgatónk, Nándor helyett Toronyi András (Kereked Vitorlásklub) vezényelte a rendezvényt, aki a rendezőmotorosban ezévben kiérdemelte a 19-szeres Balaton-kerülő címet.
Azóta számos, ragyogó új magyar versenyhajó született, hazai tervezéssel, hazai gyártásban. Beérett Fa Nándor “provokációja”, akinek a versenyalapítással az volt a a fő célja, hogy meginvitálja, rátréningezze, begyakoroltassa az arra vállalkozó vitorlázókkal, mi is valójában a szóló megmérettetés, amikor éjjel-nappal tudni kell, akár vakon is navigálni, és fizikailag, mentálisan helytállni a célig – azaz végigcsinálni, és sikerrel befutni, a vitorlázatot, a hajót a verseny folyamán végig életben tartani – és “hazahozni”. Nándor célja ma is az, hogy elfogadtassa a hazai hajótervezőkkel, -gyártókkal, befektetőkkel, hogy érdemes itthon fejleszteni, szemben a korábbi szokással, hogy nyugati “kidobott, kiselejtezett hajóosztályokat” leharcolt hajókat hordjanak be az országba, miközben remek szakmai koponyák idehaza is képesek kiváló termékeket produkálni.
Beérett a szándék a közel húszéves folyamat során és hazai fejekből és kezek alól azóta is évről-évre több remek, modern, innovatív versenyképes 8m-es versenyhajó születik. Közülük a legjobb produkciók itt, a Balaton-kerülőn és a Keszthely-Kenese Szólón minden évben megmérettetnek , de a balatoni szezon sok más versenyén és külföldön is kiváló eredményeket érnek el.
Az elmúlt 19 év versenyei során mindenféle szél volt már, így aki a mezőny 5-8-10-szeres szólóvitorlázója, komoly tréningre, tapasztalatra tehetett szert, de a pálya ezzel soha nincs lefutva. A szél vagy van, vagy nincs, de vitorlázni kis szélben és viharos körülmények között is meg kell tanulni, annak, aki szólóvitorlázó státuszra vágyik. Az igaziak tudják: ha elrajtoltak, nincs kiszállás!
Ez évben a kihajózás idején, a szinte szélmentes rajt-időszakot követő órákban megkönyörült az időjárás az akkor még nagyon hosszú versenynek mutatkozó viadal résztvevőin. Kifejezetten kiegyenlített sebességgel versenyzett végig a mezőny a keszthelyi bójafordulóig, majd visszafelé a tihanyi szorosig. Itt az éjszakai időszakban újra leállt a szél, ahogy a versenyzők mondják, újraosztás következett az addig kialakult igéretesnek tűnő eredménylistában.
Nagyszerű vitorlázást mutattak a fiatalok, igéretes a jövőkép a Balaton-kerülő versenyeire és a felnövekvő, igényes versenyzőkre nézve. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a rajtvonalról kezdve Huber Lél (Passion 8m nyitott) vitorlázása, főként az úgynevezett odaúton, aki jelentős előnyt szerezve vezette a rajttól kezdve át a “csövön” a nyugati medencében is a mezőnyt.
Ugyancsak nagyszerű, kiemelkedő az a produkció, amit Lillik Ákos nyújtott, aki BYC klubtársától, mentorától, a Varga Lajostól kölcsön kapott versenyhajóval abszolút győztes befutóként, megnyerte a Balaton-kerülő Szólóvitorlázó Nagydíjat a Nelson Flottalízing 8m nyitott hajó fedélzetén. Második helyen futott be mentora, Varga Lajos (többszörös balatonkerülő és KK szóló győztes) a Narvál 8m nyitott kategórájú (Hajdú Balázstól kölcsönkért) hajóval. A harmadik helyen a Tantál, Fazekas Gábor (több előkelő szóló helyezés, többszörös balatonkerülő) futott be.
Az idei verseny Meghívott Vendég kategóriájában, a 10 m nyitott hajóosztály győzteseként Lábady Balázs érkezett a célba.
EREDMÉNYLISTA:
A verseny elemző interjúit, a versenyzőkkel készült beszélgetéseket, fotókat folyamatosan töltjük az oldalra.
Addig is köszönjük minden résztvevőnek, támogatónak, az éjjel-nappal érdeklődőknek, hogy velünk tartottak. A versenyzőknek jó pihenést kívánunk.
…. még nem a teljesség igényével és nem kronológiában – random fotófeltöltés:
Köszönjük a támogatást az i-Cell Kft-nek a hajónyomkövetés eszközparkjának és szolgáltatásának biztosításáért, amely a hajósok és hajóik biztonságát szolgálja.
Köszönet a Kereked Vitorlásklubnak, különösen Dárdai Miklós kikötőmesternek és Toronyi András társigazgatónak és kollégáinak az együttműködést.
Köszönet a Keszthely, Aliga és Almádi bóják önkéntes munkatársainak. Számolatlanul talán Pici és a Lity-Löty viszi a prímet a Balatonkerülő Nagydíj önként vállalt szolgálataiban.
Mindenkinek jó pihenést a díjátadó ceremóniáig! Nem mindig van idő aludni addig, főként, ha az utólsó pillanatban még Siófok alatt forgolódik az utólsó hajó… volt ilyen is. De senkit nem hagyunk vízen, ezt szolgálja az i-Cell nyomkövetés.
Vasárnap este pedig megünnepeltük a Fiúkat!