1,   A verseny

1/a. Az Egyszemélyes Balatonkerülő Vitorlásverseny arra alapított verseny, hogy hazai és külföldi vitorlázóknak lehetőséget biztosítson egyaránt az emberi helytállás, valamint a vitorlázó technikai és taktikai tudás megmérésére.

1/b.   A verseny abszolút, ennek megfelelően a helyezés a befutás valóságos sorrendjével megegyező.

1/c. A verseny teljes távját egyedül, helyettesítés, kikötés és külső segítség nélkül kell teljesíteni.

2,   Rendező

A Fa Hajó Kft. (8000 Székesfehérvár, Szent Flórián krt. 6., Tel.: + 36 70 319 8330,  képviselő: Fa Nándor), együttműködve a csopaki Kereked Vitorlázó Klubbal. A verseny felelős  rendezője Fa Nándor, mob: 06 70 319 8330

3,   A pálya

A lehetséges leghosszabb kör megtétele a Balatonon, amelynek útvonaláról a mellékelt térkép ad tájékoztatást a versenykiírás részeként. Bármely későbbi változtatásról, a forduló pályajelek és a rajt- célvonal pontos elhelyezéséről a rendezők a rajtot megelőző kormányosi értekezleten adnak tájékoztatást.

4,   Megfelelés

A versenyt a rendezők a Balatonra vonatkozó összes hajózási, és biztonsági szabály betartásával rendezik. Kitérés a verseny teljes ideje alatt az RRS 2020-2024 Nemzetközi Vitorlás Versenyszabályai szerint történik. 

5,   A verseny ideje

A verseny rajtja: 2023. szeptember 30., 10 óra 00 perc. (szombat)

Befutási limit idő: 2023. október 01., 16 óra 00 perc. (vasárnap)

Rajtidő: a Telekom 180-as hívószám szolgáltatta pontos idő szerint.

Rajtvonal a rajtot megelőző kormányosi értekezleten kerül meghirdetésre.

A rajt- és célvonal elhelyezése, illetve a pályajelek kerülési iránya egyedi, a mellékelt térképen látható, illetve a versenyzők a kormányosi értekezleten kapnak tájékoztatást.

Kormányosi értekezlet: 2023. szeptember 29-én 19:00–tól a csopaki Kereked Vitorlázó Klubban.  A versenyzők részvétele kötelező!

6,   Versenyző „egység”

6/a, Az „egység” áll a verseny szabályainak megfelelő  hajóból (8-as pont) és annak a kormányosából.

6/b, Versenyző egységek száma maximum 40. Listára kerülés a nevezések sorrendjében történik, kivéve a külföldi versenyzőket, akiket a Rendező meghívottakként kezel, a szabályok betartásával.

6/c, Az egység akkor kerül a rajtlistára, ha a hajó és kormányosa megfelel a lefektetett szabályoknak és a nevezési díjat kifizették.

6/d, A rendezőség fenntartja a jogot, hogy meghívjon valakit a versenybe (a vonatkozó szabályoknak megfelelve) és visszautasítsa valakinek a nevezését.

7,   Nevezés

A nevezési díj:  80 000.- Ft/egység.

Nevezés visszautasítása esetén a nevezési díj visszafizetésre kerül. 

Nem kerül visszafizetésre a nevezési díj nevezés visszavonása esetén.

Nevezés: 2022. szeptember 01-től a verseny hivatalos weboldalán:

8000 Székesfehérvár, Szent Flórián Krt. 6. illetve E-mail-en keresztül. 

📌 Nevezési határidő: 2023. szeptember 24., 24:00 óra

Rajtlistára kerülés a kitöltött és aláírt nevezési lapok leadásának sorrendjében történik. 

Nevezhet bárki, aki a 16. életévét betöltötte és rendelkezik megfelelő hajózási jogosultsággal.

Kapcsolatfelvétel:  Mob.: +36 70 319 8330,    E-mail: nandor@fahajo.hu

Díjazás: 

– 8 m-es kategóriában az első 6 helyezett éremdíjazásban részesül és a győztes egy esztendeig birtokolja azt a vándortrófeát, amibe a hajós és hajója neve, illetve a győztes idő bevésésre kerül. 

– 11 m-es kategóriában a verseny első 6 helyezettje éremdíjazásban részesül.

8,   A hajó

Egytörzsű 8 méteres, és egytörzsű 11 méteres „nyitott kategóriák”
Egytörzsű hajónak azt fogadjuk el, amelynek – nyugalmi helyzetben – a héj merülése minden metszetében növekszik a „főmetszet” irányában. 

A hajótest teljes hosszúsága 8 méteres nyitott kategória esetében maximálisan 8 méter (26,25 láb), vagy 11 méteres nyitott kategória esetében 11 méter (36láb) lehet. A teljes hosszúságba nem számít bele a tükörre szerelt kormány. 

A hajónak és túlnyúló rudazatának együttesen mért hosszúsága 8 méteres nyitott kategória esetében maximálisan 9,6 méter, illetve 11 méteres nyitott kategória esetében 13,2 méter.


A rudazat, kötélzet, vitorlázat anyaga és mérete kötetlen. 

A hajó ballasztrendszere kötetlen, az alább leírt feltételek betartásával. A hajó anyaga kötetlen.
Az árboc tartókötélzeti (ideiglenes vagy állandó) lekötési pontjainak a fedélzet vonalán belül kell lenniük. 

A hajónak megdőlés esetén 110°-ról (az árbocnak a vízszintes vonal alól 20° -ról) vissza kell állnia. Rendezőség ennek bizonyítására, indokolt esetben a tervezési számítások bemutatását, vagy fizikai teszt elvégzését követelheti meg.
Amennyiben a hajónak felhúzható tőkesúlya van, úgy a mérést felhúzott tőkesúllyal kell elvégezni, vagy a tőkesúlyt leengedett állapotban rögzítve kell a verseny teljes ideje alatt tartani. 

A tőkesúlyban ólomnál nehezebb fajsúlyú anyag nem engedélyezett.
Amennyiben a hajónak vízballasztja van, úgy annak a dőléstesztnél emelt oldalon feltöltve kell lennie. (Vízballaszt csak a hajó fedélzete és az alsóhéj által bezárt térben, beépített formában lehet. A hajó belsejében „transzferálható” ballaszt anyagának fajsúlya nem haladhatja meg a tengervíz fajsúlyát.) 

Billenthető tőkesúly esetén a tőkesúlynak a dőléstesztnél emelt oldalra kibillentve kell lennie. Vagyis a stabilitási szög ellenőrzését a ballasztrendszernek a verseny folyamán előfordulható legelőnytelenebb állapotában kell elvégezni. 

9,   egyéb díjazás

Amennyiben 5, vagy annál több Magyarországon elfogadott osztályba tartozó, de a 8 métert, vagy a 11 métert nem meghaladó méretű hajó rajtol el a versenyben, illetve az a verseny előtt egy héttel a nevezésekből már kiderül, úgy a rendezőség osztályonként önálló eredményt hirdet és az első három helyezettet emlékplakettel jutalmazza. (Hajóknak az osztályversenyben az osztályelőírásaiknak kell megfelelniük, ugyanakkor teljesítményük a nyitott kategóriában is rangsorolásra kerül.)

10,  Általános előírások

– Egyéb ballaszt, – mint trapézolás vagy a kormányos súlypontjának a fedélzet peremvonalán való tartós kilógása – nem engedélyezett.

– A hajó vízvonala alatti felülete natúr, vagy alga gátló festéssel ellátott lehet. Bármilyen a természetes áramlást, nedvesedést befolyásoló bevonat nem engedélyezett.

– Versenyen az automatakormány használata engedélyezett.

– A hajónak rendelkeznie kell hatósági regisztrációs okmányokkal.

11,  Meghajtás

Egyedüli engedélyezett meghajtó erő a szél energiája.

12,   Vitorlaszám

A hajó vitorlaszámának jól látható és összetéveszthetetlen módon meg kell jelennie a nagyvitorla mindkét oldalán.

13,   Felmérés

A Rendezőség a hajókra vonatkozó szabályok betartása érdekében felmérést végez a kormányosi értekezletet követően, 2023. szeptember 30.-án, 07:30-tól 08:00 óráig.

14,   Szponzoráció

14/a,  A versenyző egység lehet szponzorált bármely jogi és/vagy magánszemély által, ami megjelenhet a hajó nevében, a hajótesten és/vagy a vitorlázatán, logó vagy felirat formájában, de ezek nem lehetnek összetéveszthetők vagy összeférhetetlenek a hajó rajtszámával vagy a verseny hivatalos logójával.

A versenyrendezőség nem engedélyezi a dohányáru megjelenítését a hajókon.

A versenyrendezőség fenntartja a jogot, hogy visszautasítson bármely hajónevet vagy szponzor megjelenítést, ha az nem egyeztethető össze a verseny szellemével.

14/b, Versenyrendezőség megköveteli a versenyzőktől, hogy a verseny hivatalos lobogóját max. 60 x 60 cm-es méretben a hajó hátsó felén jól látható módon helyezzék el. 

15,   Kapcsolattartás

A versenyzőknek kötelezően rendelkezniük kell olyan mobil telefonnal, amely vízhatlan, vagy vízhatlan tokban van, megbízhatóan működik – tartalék elemmel vagy töltéssel – minimum 2 napig.

A folyamatos elérhetőséget elsősorban a biztonság, másrészről a mindenki számára fontos média kapcsolati lehetőség követeli meg.

16,   Külső segítség

A verseny ideje alatt a versenyzők nem fogadhatnak el semmilyen külső – fizikai, egészségügyi, vagy célzott egyéni információs segítséget, nem léphetnek partra, vagy más hajó fedélzetére. Ezen szabály megsértése a verseny feladását jelenti.

17,   Biztonság

– A hajóknak rendelkezniük kell egy a szabályoknak megfelelő mentőpatkóval a hajó hátsó részén, könnyen elérhető helyen, 30 m hosszúságú, 8 mm-es úszóképes kötéllel a hajóhoz rögzítve. (mentőkocka vagy egyéb alkalmatlan megoldás nem elfogadott)

– Minden 8 m-es hajónak rendelkeznie kell egy db. legalább 8 kg súlyú horgonnyal, minimum 20 m hosszú, 12 mm-es kötéllel egybeszerelve használat készen. (Az összecsukható horgony nem elfogadott.) 11 m-es hajó esetén a legalább 12 kg súlyú horgony ajánlott.

– Amennyiben a versenyző hajó a napnyugtától napkeltéig tartó időszakban 30 percet meghaladóan a szabályoknak megfelelő megvilágítás nélkül marad, az automatikusan a verseny feladását jelenti.

– A versenyzők kötelesek 4–es B. erősségű szél felett, rossz látási viszonyok között, valamint napnyugtától napkeltéig minden körülmények között mentőmellényt viselni külön figyelmeztetés nélkül. Ennek elmulasztása kizárást von maga után!

– A versenyrendezőség minden nevezett hajó részére nyomkövető szondát biztosít melyet a kormányos értekezlet során ad át. A Versenyző köteles a nyomkövető elektromos ellátásáról gondoskodni, vagyis egy minimum 40 Ah-s akkumulátorral rendelkezni. Versenyzők kötelesek ezt az eszközt a verseny teljesítését követően a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb az eredményhirdetésen visszaszolgáltatni.

– A versenyzők, amíg az a saját biztonságuk veszélyeztetését nem jelenti, kötelezettek versenytársaik személyi mentésére.  

Mindazonáltal minden résztvevő a maga felelősségére vitorlázik!

18,   Felelősség

– Minden résztvevőnek rendelkeznie kell kötelező felelősségbiztosítással, amely okozott kár esetén legalább 5 millió forint erejéig nyújt fedezetet.

19,   Eredményhirdetés 

Az eredményhirdetés helyszínéről és időpontjáról a versenyrendezőség a verseny előtti kormányosi értekezleten ad tájékoztatást.

20,   Jogok és következmények

A versenyben helyezettként (1. – 6. hely) befutóknak a befutást követően – amennyiben a rendező azt kéri – aláírásukkal hitelesítve nyilatkozniuk kell arról, hogy a szabályok tiszteletben tartásával – kiemelten a 16. pont – teljesítették a távot. Aki ezt megtagadja, az a versenyből kizárja magát!

Jelen Versenykiírás a Fa Hajó Kft. tulajdona, annak részben vagy egészében való másolása, felhasználása nyomtatott vagy elektronikus úton kizárólag a Fa Hajó Kft. írásos hozzájárulásával történhet.

A verseny hivatalos honlapja:  www.szolovitorlazas.hu